A TÁNC BŰVÖLETÉBEN – NAGY LÍVIA JOLÁN KOLLÉGANŐNK BALETT ÉLMÉNYEI


A KözbeszGuru egy igazán összetartó csapat, ahol a közös szenvedélyünk a közbeszerzés világa, azonban figyelemmel kísérjük egymás életét a munka világán kívül is.Kollégáink szeretik aktívan kihasználni a szabadidejüket, így teszi ezt Nagy Lívia Jolán közbeszerzési tanácsadónk is, aki a balett világában találta meg a tökéletes lehetőséget a feltöltődésre és a kikapcsolódásra.Lívia aktívan képzi magát, redszeresen jár balettórákra, nemrég pedig egy nyilvános bemutatón a színpadon is bemutatta tehetségét.Eheti blogbejegyzésünkben Líviát a tánc iránti szenvedélyéről és a színpadi élményeiről kérdeztük.

Kolléganőnket elsőként arról faggatuk, hogyan került kapcsolatban a klasszikus balett csodálatos világával.

„Még anno, az érettségiig sok éven át versenyszerűen showtáncoltam, melyet balett órák is kiegészítettek, majd hosszabb időre teljesen elhagytam a táncot. Két éve tértem vissza kizárólag a klasszikus baletthoz, mert éreztem, hogy valami nagyon hiányzik az életemből, és amikor újra balettoztam, akkor jöttem rá, hogy ez volt az. Más mozgásformákban nem tudtam kiteljesedni, és nem is éreztem ennyire hatásosnak.

 

A tánc teljes mértékben elvonja a figyelmemet és a gondolataimat a hétköznapok teendőiről, a munkáról. Ez nagyon fontos, mert ezáltal másnap kipihentem, felfrissülve tudok újra a munkára koncentrálni, és nem utolsó sorban az egészséges életmódhoz elengedhetetlen a rendszeres testmozgás, melynek a balett tökéletesen megfelel.

Mindenképpen ajánlom másoknak is akár a balettot, akár más táncokat. Manapság már nagyon sok lehetőség van felnőttkorban elkezdeni a klasszikus balettot is. Teljesen más élményt ad, mint pl. a futás vagy a konditerem. Természetesen mindenkinek mások az igényei, nekem nagyon ideális a klasszikus balettórán, hogy van egy balettmester aki az órát tartja, kijavít, motivál, adott esetben megdicsér. Hasonló, mint egy személyi edző, de a feladata jóval összetettebb, főleg azért is, mert a balettórákon a létszám nagyjából 10-20 fő között alakul.

 

A Miami Balett Budapesttel (ez egy balett iskola kezdő felnőttek számára) nyár elején a Dorothy című darabot adtuk elő, mely tulajdonképpen az Óz a csodák csodája történetét feldolgozó mese balett volt. Teljes egészében a tanáraink alkották meg a koreográfiát és hozták össze a történetet, egy igazán változatos és izgalmas két felvonásos balett előadássá.

Az amatőr felnőtt csoportok nagyjából 5 hónapon keresztül készültek az előadásra. Nekem is jutott egy szerep, az egyik szereposztásban a három jótündér közül én voltam az egyik.”

 

Lívia barátai már megszokták, hogy a színpadon látják őt táncolni, de akad, aki meglepődik, hogy a klasszikus balett a szenvedélye.

„A barátaimnak nem volt újdonság, hogy táncolok, hiszen az egyetemi évek kivételével, mindig az életem része volt a tánc, igaz most elég intenzíven balettozom, ami annyira nem volt megszokott.

Amikor elsőre meghallják, hogy balettozom, akkor mindig elcsodálkoznak, majd általában jó kis beszélgetés tud kialakulni arról, hogy ezt miért is csinálom, és miért jó ez.”

 

Az előadás nagy élmény volt Lívia és az egész csoport számára.

„Nagyon izgulós típus vagyok, és természetesen ez nincs másképpen mielőtt színpadra lépek. Viszont ez az izgalom csak addig tart, míg el nem kezdek táncolni. Nagyon élveztem, hogy megmutathattam a családomnak és barátaimnak azt, amiért keményen megdolgoztam, így ők is láthatták, hogy mit csinálok a szabadidőm nagy részében. Élveztem a színpadon töltött minden pillanatot.

Az idei tanévre az az elsődleges célom, hogy a technikámat fejlesszem, és ezáltal a balerinákhoz hasonló könnyedséggel tudjam kivitelezni a gyakorlatokat.”

 

Gratulálunk Líviának a sikeres előadáshoz, és továbbra is sok örömteli táncos pillanatot kívánunk neki!