Árubeszerzések a közbeszerzésekben 2020-ban

Ha kereskedő vagy, milyen lehetőségeid vannak az állami megrendelések piacán?


Milyen üzleti lehetőségeket rejt az árubeszerzések közbeszerzési piaca?


A közbeszerzések egyedülállóan jó üzleti lehetőséget kínálnak a piaci szereplőknek, hiszen egy jól szabályozott és számos garanciát tartalmazó folyamatról van szó.  
Bár az árubeszerzések a közbeszerzésekben összegszerűen a legkisebb részt teszik ki az építési beruházások és a szolgáltatások mögött, így is évente több mint 500 milliárd forintnyi áru talál közbeszerzések útján gazdára Magyarországon.

Sok esetben egy eljárásban többféle áru beszerzése történik úgy, hogy az egyes termékkörök külön közbeszerzési részben szerepelnek. Ezekre a közbeszerzési részekre külön-külön is lehetet ajánlatot tenni, így a kisebb vállalkozások számára is adott a lehetőség, hogy pályázzanak. Kiugróan magas a részek száma az orvosi felszerelések, az élelmiszerek, laboratóriumi felszerelések és a gépjármű alkatrészek területén.


Hogyan alakult a beszerzések és a megkötött szerződések értéke területenként? 

A legmagasabb értékű közbeszerzési terület az energiaforrások beszerzése, vagyis a kőolaj és egyéb fosszilis, illetve megújuló energiaforrások. Ezt követi az orvosi felszerelések és a gépjárművek beszerzésének értéke.
Az egyes részekre kötött szerződések átlag értéke az energiaforrások esetén a legmagasabb, eléri a közel 1 milliárd forintot. A többi iparági terület ehhez képest elérhetőbb, alacsonyabb árat mutat (átlagosan maximum 100 millió forint), egyedül a gépjármű beszerzésekre, a bútorokra és az informatikai eszközökre, számítógépekre kötött közbeszerzési szerződések átlaga van 200 millió forint felett.

A kisebb árukészlettel rendelkező vállalkozások számára is elérhető, 25 millió forint alatti beszerzések/beszerzési részek az összes beszerzésre vetítve legnagyobb arányban az orvosi felszereléseknél, az élelmiszereknél, a laboreszközöknél, illetve a bútoroknál fordulnak elő.


Mekkora volt a piaci verseny a különböző termékkörök tekintetében?

A piaci verseny helyzetéről árulkodó adat a beérkezett ajánlatok számának átlaga és az eljárásokban nyertes ajánlattevők változatossága. A legtöbb ajánlatot az informatikai eszközökre, számítógépekre és tartozékokra kiírt közbeszerzésekben adják be. Az eljárásokban nyertes ajánlattevőket tekintve az ipari gépek és villamos gépek, a gépjárművek, a számítógépek és a bútorok közbeszerzési piacán a legvegyesebb a nyertesek köre. Így ezek a területek kiváló lehetőséget kínálnak a kisebb vállalkozásoknak és az új belépőknek egyaránt a vonatkozó közbeszerzésekben való részvételre.

A blogbejegyzés a tender-értesítő vonatkozó cikke alapján készült, ahol pontosabb adatokat találhatnak az árubeszerzések 2020-as közbeszerzéseiről.

Link: https://www.tender-ertesito.hu/service/hirek/kozbeszerzesek-arubeszerzes2021