Évfordulós interjú Tóth Tamás kollégánkkal

Tóth Tamás közbeszerzési tanácsadó, a KözbeszGuru Kft. első gyakornoki programjának „túlélő veteránja”

Tamás csaknem három évvel ezelőtt került cégünkhöz gyakornokként, és azóta is csapatunk egyik oszlopos tagja. Mesélt nekünk a kezdeti lépésekről, a sikerélményekről és a motivációiról is.

KözbeszGuru: Mikor kerültél a céghez?
Tamás: 2016 szeptemberében kerültem a KözbeszGuruhoz.

KözbeszGuru: Miért éppen a KözbeszGuru-t választottad a munkahelyednek? 
Tamás: 2016 elején találkoztam a kiírással, miszerint a KözbeszGuru Kft. egyetemisták jelentkezését várja gyakornoki pozícióba. Leadtam a jelentkezésemet, de pár hét múlva értesítettek, hogy a gyakornoki program indítása előre láthatóan egy fél évet csúszni fog, és majd értesítenek. Szkeptikus voltam, nem gondoltam, hogy lesz még ebből valami. Aztán 2016 nyarán kaptam egy e-mailt, hogy korábban jelentkeztem a gyakornoki programra, és amennyiben még aktuális, szívesen várnak egy személyes elbeszélgetésre. Őszintén meglepődtem, hogy fél év után valóban számon tartották a jelentkezésemet, és arra gondoltam, hogy az adminisztráció biztosan nagyon jól működik a cégnél.

A személyes elbeszélgetésen a felvételiztető emberileg nagyon korrektnek tűnt, ezt hatalmas pozitívumként könyveltem el. Így kerültem a céghez 2016. szeptemberében, mint gyakornok, 2017. július 1. óta pedig már közbeszerzési tanácsadóként dolgozom itt.

KözbeszGuru: Mesélj egy kicsit arról, milyen volt, amikor bekerültél a csapatba? (Hogyan fogadtak, összehangolódás stb.)
Tamás: A felvételi utáni héten - még a munkába állást megelőzően - tartottak egy csapatépítő estet, ahol a gyakornokok megismerhették az iroda munkatársait. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, amit leginkább így, 2 éves tanácsadói tapasztalattal a hátam mögött tudok értékelni, hiszen látom, hogy mennyire inkább a tapasztaltabb kollégák voltak az én segítségemre, mintsem gyakornokként én az övékére. 

KözbeszGuru: Mi motivál a legjobban a munkád során?
Tamás: Szeretek alapos és jó munkát kiadni a kezemből, valamint legalább annyira a sajátomnak érzem az eljárásaimat, mint az ügyfél. A jogszabályi környezet rendkívül gyakran változik, ezért muszáj napi szinten fejleszteni a tudásunkat. Ebben segít a szakmai hiúságom is, szeretek biztosra menni és valós, használható tudással rendelkezni.

KözbeszGuru: Mi a te legnagyobb erősséged a csapat tagjaként?
Tamás: Álláspontom szerint logikusan gondolkodok és jó a lényeglátásom, egy eljárás lefolytatásához pedig elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mit szerzünk be, és értsük az előírások kapcsolódását a beszerzés tárgyához.

KözbeszGuru: Van valaki, akitől különösen sokat tanultál a munkád során?
Tamás: Szakmailag Costin Gabriel és Szabó Anett kollégáimtól rengeteget tanultam és tanulok a mai napig. 

KözbeszGuru: Milyen távlati céljaid vannak a karriereddel kapcsolatban?
Tamás: Szeretnék felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó lenni.

KözbeszGuru: Mit jelent számodra a siker?
Tamás: Elégedettséget. Mind a saját részemről, mind az ügyfél részéről a munkámat/munkánkat illetően.

KözbeszGuru: Miért jó a KözbeszGurunál dolgozni?
Tamás: A vezetőség nyitott a párbeszédre, valamint a munkatársak lelkiismeretesek. 

KözbeszGuru: Hogyan töltődsz fel a munka után? Mit csinálsz a szabadidődben? 
Tamás: Mivel irodai munkát végzek (ülés, monitor), nagyon fontos a testmozgás. Hetente kétszer eljárok társastánc órára, valamint egyszer terembe. Ha időm engedi, hétvégente úszni.

Odoo • Image and Text

Köszönjük Tamás kitartó munkáját, és további sikeres közbeszerzéseket kívánunk neki!