GYAKORLATI TEENDŐK A KÖZBESZERZÉSI STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA UTÁN

Ha már kész, jól megfontolt stratégiával rendelkezünk, amit a közbeszerzési dokumentumok alapos áttanulmányozása után alakítottunk ki, akkor nincs más hátra, mint a további gyakorlati tennivalók elvégzése. Hogy mik is ezek pontosan, azt tárgyaljuk most meg részletesebben.


A közbeszerzési dokumentumokat le kell tölteni és folyamatosan ellenőrizni kell, hogy az ajánlatkérő kibocsátott-e kiegészítő tájékoztatásokat az eljárással kapcsolatosan, történt-e az eljárásban módosítás.

A közbeszerzési dokumentumok alapján részletes ellenőrzőlistát érdemes készíteni, amit az esetleges kiegészítő tájékoztatások, módosítások alapján folyamatosan aktualizálni kell. Az ellenőrzőlista tartalmazza az előírást és az arra vonatkozó megfelelőség lehetőségét azt, hogy honnan kell az adott dokumentumot, vagy igazolást beszerezni.

Elektronikus közbeszerzés esetén szükséges az ajánlattevőt és valamennyi, az ajánlattétel és az eljárás során eljárni jogosult ügyintézőt is regisztrálni az elektronikus közbeszerzési rendszerbe, ennek elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap

 

Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan ütemtervet is érdemes készíteni az ellenőrzőlista alapján, amiben feltüntetésre kerülnek az ajánlattal kapcsolatos partnerekkel történő tárgyalások szereplői és időpontjai, valamint az egyes dokumentumok és teendők (pl. kérdések megírása, előzetes vitarendezési kérelem megírása, dokumentumok előkészítése és aláírása) elkészítésének határideje és felelőse is.

Rutinosabb közbeszerzési eljárásban résztvevők már előre előkészített információkkal és dokumentumokkal rendelkeznek annak érdekében, hogy ne kelljen eljárásról eljárásra újra és újra ezeket összegyűjteniük. A közbeszerzés tárgya szerinti árbevétel megadása például jellemzően alkalmassági követelmény, a teljes árbevételből pedig eljárásról eljárásra szükség lehet a tárgyi árbevétel újrakalkulálására, az ajánlatkérői előírásoktól, az eljárás tárgyától függően. Az ajánlattevő számlavezetőjével is érdemes folyamatos kapcsolatot fenntartani, ha egy banki igazolásra, vagy egy bankgaranciára lenne az ajánlattevőnek szüksége.

 

A közbeszerzési eljárások során teljesítendő feladatok mindig pontos ismereteket és precíz munkát igényelnek, melyhez a közbeszerzési szakértő hatékony segítséget nyújthat. A KözbeszGuru Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy menedzselje is az ajánlattevő részvételét a közbeszerzési eljárásban, minden körülmények között időben tájékoztatja a közbeszerzési eljárásban résztvevőket a teendőkről és igény szerint elvégzi a szükséges teendőket.

 

Induljon a lehető legjobb esélyekkel a közbeszerzési eljárásban, bízza profikra a közbeszerzést, forduljon hozzánk bizalommal!

Személyes tanácsadás