ILYEN VOLT IRODAVEZETŐKÉNT DOLGOZNI A KÖZBESZGURUNÁL

Következő blogbejegyzésünkben egykori kollégánkat, Nagy Gellai Borbálát ismerhetik meg. S bár Borbála már nem a csapatunk tagja, azonban irodavezetőként másfél évig dolgozott nálunk, ezért megkértük, hogy meséljen pár szóban az itt töltött időről, értékelje a cégünknél töltött időszakot.



Borbálát a KözbeszGurunál szerzett személyes és a szakmai tapasztalatairól is kérdeztük.

 

„Az itt töltött időszak különleges és meghatározó volt számomra. Vezetőink példaértékű empátiával rendelkeznek, a támogatásuk pedig határtalan mind szakmai, mind magánéleti téren.

A KözbeszGuru Kft. csapata kivételes összetételű. A csapattagok mindannyian tudják, hogy együtt dolgozunk, nem egymás mellett, és a cél mindig közös.  A cég által képviselt társadalmi felelősségvállalási projektek is kivételesek.

Nehéz szavakba önteni a távozással kapcsolatos érzéseimet, nem könnyű a búcsú. Hálás vagyok azért, hogy 2015 decemberében Balázs és Peti engem választott.

Köszönöm a bizalmatokat, köszönöm, hogy hittetek és hisztek bennem, köszönöm a támogatásotokat. Örülök, hogy részese lehettem a csapatotoknak. Bízom benne, hogy a karácsonyi bulin is találkozunk!”

 

Köszönjük Borbála kedves szavait és a rengeteg energiát, munkát, amellyel hozzájárult a KözbeszGuru sikereihez a nálunk töltött idő alatt. Kedves Borbála, karrierednek következő állomásához sok sikert kívánunk!