KÖZBESZERZÉS – VAN BENNE ÜZLETI LEHETŐSÉG?

A vállalkozók nagy része a sokak számára túl bonyolult, szinte átláthatatlan szabályozás és aa kiírások érthetetlenül nyakatekert mivolta okán úgy tekint a közbeszerzésre, mint egy mumusra. Ezért, ha közbeszerzési eljárás kiírásáról, vagy éppen pályázatra való jelentkezésről esik szó, egyből felteszik a kérdést: megéri ez nekem? Alábbi összefoglalónk célja, hogy röviden, de mégis érthető módon világítsunk rá a közbeszerzési eljárásokban rejlő üzleti lehetőségekre.


Lássuk a nyers számértékeket!

A 2017-es évre vonatkozó adatok ugyan még nem állnak a rendelkezésünkre, de a Közbeszerzési Hatóság által a 2016-os évről készített összesítése szerint több mint 8 ezer eredményes eljárás került lefolytatásra, melyeknek összértéke meghaladta a 2.000 milliárd Forintot. A közbeszerzési eljárások átlagos értéke több mint nettó 232 millió Forint eljárásonként. Az eljárások több, mint 82 %-a az alacsonyabb értékű, egyszerűbb eljárások (nemzeti eljárások) közé tartoznak, mely szám jól mutatja, hogy a kisebb vállalkozások is érdekeltek a közbeszerzési eljárások jelentős részében. 2014-ben összesen több mint 50 ezer (eljárásonként átlagosan majdnem 6 db) ajánlatot nyújtottak be közbeszerzési eljárásokban, látható tehát, hogy a verseny kiélezett. A sikeres verseny alapfeltétele a hibátlan ajánlat benyújtása.

 

A fenti számok tehát egyértelműen azt mutatják, hogy a sikert és a növekedést megcélzó gazdasági társaságok nem hagyhatják figyelmen kívül az állami megrendelések által jelentett potenciális üzleti lehetőségeket.

 

A közbeszerzés rendkívül összetett jogi folyamat, amelynek áttekintése szakképzettséget és tapasztalatot igényel. Itt az apró részletek is döntő fontosságúak, hiszen teljes pályázatok sorsát dönthetik el. Ha Ön is profikra bízná közbeszerzési ügyeinek teljeskörű lebonyolítását, forduljon hozzánk bizalommal!

 

Ha Ön bevonja a KözbeszGurut a cége közbeszerzési munkáiba, teljesen más képet fog kapni az egész rendszerről:

 

  • egy külső szakember bevonásával és tervezhető, projektalapú költségvetéssel hatékonyabban és gyorsabban halad majd a munkafolyamat
  • tájékoztatást kap a lehetséges közbeszerzésekről, és arról is, érdemes-e indulnia
  • a saját mozgástere pontosan körülírható lesz
  • érvényes ajánlatokat fog készíteni
  • az ajánlattétel és a teljesítés is professzionálisan, gördülékenyen halad
  • gyors információáramlásra, mindig elérhető segítségre számíthat!


Személyes tanácsadás