MIÉRT JÓ A KÖSZBESZGURUNÁL DOLGOZNI?

A KözbeszGuru cégfilozófiája a magas szintű szakmai tudásra és az eredményorientált csapatmunkára épül. A közbeszerzési piac egyik fontos szereplőjeként a vezetők és a kollégák szoros együttműködésben keresik ügyfeleink számára a legjobb üzleti megoldásokat.Mi a sikerünk és cégünk fejlődésének titka? Blogbejegyzésünkkel szeretnénk rövid betekintést nyújtani cégünk életébe, és eláruljuk, miért szeretünk a KözbeszGuru csapatához tartozni.


Cégünk egyik fő jellemzője, hogy a kollégák felelősséget vállalnak a saját munkájukért, képesek egyedül gondolkozni és egyéni döntéseket hozni. Eszerint alakítottuk ki a munkafolyamatokat, és ezt támogatja a munkahelyi környezet is.

 

Kollégáinknak konkrét céljaik vannak a hivatásukat illetően, és ennek elérésében a cégünk is partner. Ha munkatársaink képezni szeretnék magukat, a KözbeszGuru ezt szakmailag és alkalmanként anyagilag is támogatja. Ezeknek a programoknak köszönhetően, a csapattagok ténylegesen fejlődnek, és tanulmányaikkal a KözbeszGuru szakmai színvonala is folyamatosan emelkedik. Célkitűzéseinket közösen határozzuk meg, majd a kollégák a vezetőséggel együttműködve kijelölik a célhoz vezető utat, tisztázva azt, hogy kinek mit kell majd beletennie ebbe a folyamatba.

 

Munkatársainknak fontos, hogy elismerjék a teljesítményüket. A KözbeszGurunál, a közbeszerzési tanácsadók előre rögzített feltételek szerinti teljesítménybérezésben részesülnek. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki objektív mérce alapján részesüljön javadalmazásban, és valóban a teljesítmény álljon a középpontban. Ebben a rendszerben a kollégák szabadon döntenek arról, hogy az adott feladatot elvállalják-e, vagy sem, így mindenkinek saját döntése, hogy mennyi munkát végez a siker érdekében.

 

Ahhoz, hogy közbeszerzési tanácsadóink a lehető leghatékonyabban tudják végezni a munkájukat, teljesen rugalmas munkaidőben állapodunk meg velük. Ez azt jelenti, hogy a heti egy értekezleten kívül teljesen szabadon osztják be a kollégák az idejüket. Ha van kedvük, akkor az irodában dolgoznak, ha úgy érzik jobbnak, akkor otthon, vagy máshol. Ebbe belefér bármilyen napközbeni program is, úgy szervezik meg a kollégák a napjukat, ahogy jónak látják: elmehetnek napközben sportolni, a gyerekért az oviba, iskolába. Mindehhez a KözbeszGuru biztosítja a technikai és működési feltételeket.

 

Tekintettel arra, hogy a cégnél nagy az önállóság és a szabadság, mégis egy csapat vagyunk. Ennek érdekében határozott folyamatok és minták vannak arra, hogyan kommunikálunk, hogyan készítünk elő egy eljárást. Mindez azért történik, hogy az egyes tanácsadóknál felgyűlt tapasztalatok átadhatók legyenek a többi tanácsadónak is, és a helyettesítés is könnyen megoldható legyen. A KözbeszGurunál munkatársaink koncentrálnak arra, hogy saját teljesítményüket magas szinten tartsák, inspirációként tekintenek a többi kolléga jó eredményeire, mely folyamatos motiváció az egész csapat számára.

Az irodánkban jellemzően jó a hangulat, nagyokat nevetünk, fontos számunkra a jó humorérzék és a vidám munkakörnyezet.

 

A KözbeszGuru a társadalmi felelősségvállalásból is kiveszi a részét. Aktív szerepet vállalunk a jótékonysági projektjeink megszervezésében és lebonyolításában is. Voltunk már hátrányos helyzetű iskolában Mikulás ajándékokat osztani, óvodában kertet rendbe rakni és árnyékolót építeni. Irodánkban gyűjtést rendeztünk, és az összejött felajánlásokat kipótolva egy mozgásfejlesztő triciklit ajándékoztunk egy mozgásában korlátozott kisfiú részére, aki azóta is lépésről lépésre fejlődik, többek között ennek az eszköznek köszönhetően. Szeretünk önzetlenül segíteni másoknak, mi ezeket tartjuk igazi csapatépítő eseményeknek.

 

A KözbeszGurut nyugodt szívvel mondhatjuk családbarát munkahelynek, hiszen ha valamelyik kollégának valamilyen okból nap közben be kell hoznia a gyermekét az irodába, ez nem jelent gondot a csapat számára, mindenki szívesen látja a kicsiket is. Ezekre az esetekre egy játszó sarkot is berendeztünk az irodában, hogy amíg anya, vagy apa dolgozni szeretne, addig is le tudja foglalni magát a gyermek. Évente rendezünk céges családi napot, amikor egy délutánt közösen töltünk a kollégák családtagjaival. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, a gyerekek közben játszanak, szerintünk ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy igazi csapatként vigyük előre a KözbeszGurut.