MUNKATÁRSAINK - NAGY LÍVIA JOLÁN

Munkatársaink bemutatásában most elérkeztünk Nagy Lívia Jolán kolléganőnkhöz, akivel már 2014. óta dolgozunk együtt. Lívia még akkor került hozzánk, amikor (vele együtt) mindössze hatan voltunk, így mondhatni elég családias légkör fogadta őt már a kezdetektől. Azóta közbeszerzési tanácsadóként erősíti csapatunkat, és rengeteg szakmai tapasztalatot szerzett.



Az, hogy Lívia hozzánk került, nem volt véletlen.

 

„2014. nyarán a cég ingyenes közbeszerzési képzést hirdetett meg. Egész nyár alatt tartott a tanfolyam heti 2x 3-4 órában. A képzés végén egy záró dolgozatot írtunk, majd az eredmények alapján behívtak, hogy van-e kedvem itt dolgozni. És én örömmel el is vállaltam, de ekkor még csak heti 30 órában, mert ezzel egy időben a mester szakot is elkezdtem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karon Közigazgatási mester szakon.”

 

A motiváltság hajt mindannyiunkat, így Líviát is. Célja a személyes fejlődés, és az, hogy egyre több ügyet legyen képes egyedül megoldani, valamint felelős döntéseket hozni a munkája során.

 

A legnagyobb erőssége csapatunk tagjaként az, hogy szeret a gyakornokainkkal foglalkozni, és átadni a tudását a fejlődésük érdekében. Ő maga a legtöbbet egyértelműen a közbeszerzési szakmai tudásában fejlődött, amit teljes mértékben a KözbeszGurunál szerzett meg.

 

Kiktől tanulta a legtöbbet a KözbeszGurunál?

 

„A kezdetekkor Balázstól és Pétertől. Péter volt a mentorom, amikor még betanultam, Balázs pedig sok előadást tartott nekünk, igyekszik átadni a tudását, ami nagyon hasznos, és sokat lehet ezáltal fejlődni. Azóta a mindennapi munka során dr. Hegyi István kollégámtól tanulok folyamatosan.”

 

A határozott és még biztosabb közbeszerzési tudás szerepelnek Lívia távlati céljai között, mindemellett azt is elmondta, hogy azért szeret nálunk dolgozni, mert teljesen önállóan végezheti a munkáját, és a gyakorlatba ültetheti a szakmai tudását, amit nagyon élvez.

 

Líviának egy igazán nem hétköznapi hobbija van, hiszen hetente 3-5 alkalommal balettra jár.

 

„Munka után a legjobb balett órára menni, mert arra az 1-2 órára teljesen kikapcsolódom, nem gondolkozom semmin, csak és kizárólag a mozdulatokra koncentrálok.”