A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017. ÉVI VÁLTOZÁSAIRÓL - I. RÉSZ

Előző blogbejegyzéseinkben már többször rámutattunk, mekkora kiaknázatlan fejlődési lehetőség rejlik egy-egy vállalkozás számára a közbeszerzési pályázatokon való részvételben. Ugyanakkor a másik oldal, azaz a közbeszerzési pályázatot kiíró fél is sokat profitálhat ebből az eszköztárból. Ezekre a cégekre is ugyanúgy vonatkozik az általános szabály: mindig naprakésznek és felkészültnek kell lenniük az illetékes szabályozások változásával kapcsolatban.



Jelen tájékoztatást elsősorban az ajánlatkérők részére készítettük, azért, hogy a hatályos közbeszerzési törvény (a továbbiakban: Kbt.) jelentősebb, 2017. január 1-től hatályba lépő módosításait bemutathassuk. A Kbt. módosítás összegzi az új Kbt. hatályba lépése óta eltelt egy év tapasztalatait, és a közbeszerzések szereplőinek széles körű visszajelzései alapján vezet be a gyakorlati jogalkalmazást segítő intézkedéseket. Egyes rendelkezések pontosítása mellett a közbeszerzési eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célzó megoldások kerülnek a törvénybe.

A módosítás értelmében:

 

  • árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetében megszűnnek a négy ajánlattevős eljárások;
  • új kizáró ok kerül a törvénybe a szerződés teljesítése során elkövetett jogsértések szankcionálására, mely kizáró okot nemzeti eljárásrendben kötelezően elő is kell írni.

 

A módosítás új választható eredménytelenségi okokat vezet be a közbeszerzési eljárásokba, valamint a szerződés teljesítésének szakaszára vonatkozóan növeli a közbeszerzések átláthatóságát. A módosítás ajánlatkérőket érintő, főbb pontjai az alábbiak:

 

  1. A közbeszerzési kötelezettség értékhatárának emelkedése, a nemzeti közbeszerzési értékhatárok változása, és a négy ajánlattevős eljárások megszűnése

A nemzeti közbeszerzési értékhatár:

 

  • árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetében: 8 millió forintról 15 millió forintra;
  • építési beruházás esetén: 15 millió forintról 25 millió forintra;
  • szolgáltatási koncesszió esetén: pedig 25 millió forintról 30 millió forintra fog emelkedni.

 

Ezzel párhuzamosan a korábban legalább négy ajánlattevő közvetlen felhívásával induló eljárás a közbeszerzési értékhatárok emelkedésével árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetén megszűnikÉpítési beruházások esetében – kivéve európai uniós alapokból finanszírozott és Magyarország határain átnyúló beszerzések esetében – továbbra is lehetőség van a Kbt. 115. § szerinti közbeszerzési eljárás lefolytatására, azonban kizárólag 300 millió forintos becsült érték alatt és öt ajánlattevő közvetlen felhívásával. 300 millió forintot elérő vagy meghaladó, azonban 700 millió forintot el nem érő becsült értékű építési beruházás esetén a Kbt. 113. § (1) bekezdése szerinti eljárás alkalmazandó.

 

  1. Kötelező versenyeztetés bevezetése a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és intézményeik, a Kormány közalapítványai, valamint a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek beszerzései tekintetében

A fenti ajánlatkérők[1] egymillió forintot elérő, ugyanakkor a közbeszerzési értékhatár alatti szerződéseire a Kbt. módosítás előírja legalább három ajánlat bekérését. Az ilyen beszerzések szabályainak meghatározásával kapcsolatos követelményeket külön Korm. rendelet fogja szabályozni.

 

  1. Támogatásban részesülő gazdasági szereplők esetében a támogatási összeghatár és kivételi kör változása

Változnak azok a szabályok, amelyek alapján a támogatásban részesülő gazdasági szereplőket közbeszerzési kötelezettség terheli[2]. Egyrészt könnyítést jelent, hogy nő a közbeszerzési kötelezettséget eredményező támogatási összeghatár (25 millió forintról 40 millió forintra), másrészt bővül a törvényi kivételek köre és a törvényben foglalt kivételi körök mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a Kormány egyedi határozatában felmentést adjon a közbeszerzési kötelezettség alól.

 

  1. Leválasztható beszerzések[3] értékének maghatározása

A kisebb értékű beszerzések egy közbeszerzésről való leválasztását lehetővé tevő szabály a leválasztható beszerzések értékét a jövőben euróban fogja rögzíteni. Ennek értelmében a leválasztott eljárás becsült értéke nem haladhatja meg:

 

  • árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés esetében: 80 000 eurót;
  • építési beruházás esetén: 1 000 000 eurót.

 

Az Európai Bizottság által közzétett, irányadó aktuális forint értékeket a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) tájékoztatásul minden év elején közzéteszi honlapján.

 

A közbeszerzési törvény módosításának hátramaradó pontjait a következő blogbejegyzéseinkben vesszük sorra.

 

 

[1] Kbt. 195. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők

2 Kbt. 5. § (3) bekezdése

3 Kbt. 19. § (4) bekezdése

 

[3] Kbt. 19. § (4) bekezdése


Személyes tanácsadás