DR. COSTIN GABRIEL: PAPÍR NÉLKÜL SZABADON - AZ ELEKTRONIKUS KÖZBESZERZÉS II. RÉSZ

Folytatjuk dr. Costin Gabriel cikkét, melyben a hazai közbeszerzés területén hamarosan bekövetkező jelentős változásokról tájékoztatjuk olvasóinkat. 2018. április 15. napjától élesben is működésbe lép az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR).

A cikksorozat második részéből megtudhatja, hogy hogyan működik az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer a gyakorlatban, és milyen fejlesztési lehetőségeket rejt magában az új rendszer. Az alábbi cikk megjelent a KKV Tanácsadó című digitális folyóirat decemberi számában.

III.
Az EKR gyakorlati működése

 

Az EKR egy honlapon keresztül lesz elérhető. Az új irányelvek alapján kötelező az elektronikus kommunikációt szolgáló eszközök mindegyikének biztosítania a megkülönböztetés mentességet, továbbá általánosan elérhetőnek és más eszközökkel kompatibilisnek kell lennie. Tehát az ajánlatkérők nem korlátozhatják a cégek részvételét az eljárásokban úgy, hogy speciális informatikai szükségleteket szabnak meg (például nem kötelezhetik az ajánlattevőket/ részvételre jelentkezőket, hogy szerezzenek be egy általánosan nem elérhető szoftvert csupán ahhoz, hogy a közbeszerzésen egyáltalán el tudjanak indulni).

 

Ahhoz, hogy egy gazdasági szereplő ajánlattevő vagy részvételre jelentkező lehessen (illetve erre ajánlatkérő által felhívást kaphasson) regisztrálnia kell magát az EKR adatbázisában. A regisztráció során kell megadni a cégadatokat, valamint bizonyos közbeszerzési eljárásfajtától függetlenül benyújtandó nyilatkozatokat (ahogy említettem ilyen lesz a kkv-nyilatkozat) is ennél a lépésnél kell megtenni. A regisztráció elbírálását valamint a továbbiakban módosítását egy rendszer adminisztrátor fogja jóváhagyni.

 

A beléptetés valamint a regisztráció is kétfaktoros lesz, vagyis a regisztrációt követően illetve minden belépés után a regisztrációkor megadott telefonszámra egy megerősítő kód fog érkezni, amit a felületen kell majd megadni (ez szolgál annak megelőzésére, hogy bárki jogosulatlanul regisztráljon társaságot, szervezetet annak tudta nélkül a rendszerben, vagy belépjen az arra jogosult tudta nélkül).

 

A regisztráció után a társaság arra jogosult tagja ún. „Superuser” jogokat fog kapni. Ennek lényege, hogy a Superuser meghatározhatja azokat a rendszeren belüli jogosultságokat és hatásköröket, amelyekkel a többi gazdasági társasághoz regisztrált felhasználó élhet. Tehát Superuserként beállítható lesz a példának okáért, hogy egy másik – gazdasági szereplőn belüli – felhasználó szerkesztheti az ajánlati dokumentumokat, azonban nem küldheti ki azokat, csak egy másik –arra jogosultsággal rendelkező- felhasználó jóváhagyásával.

 

Regisztrált felhasználóként a gazdasági szereplő szabadon tehet ajánlatot bármelyik közbeszerzésre, vagy lehet részvételre jelentkező. Ebben az esetben az EKR össze fogja vetni az ajánlatkérő által kötelezően beadandó nyilatkozatokat a rendszerben lévő többi űrlappal, és csak azokat fogja kitöltésre felajánlani az ajánlattevőnek, amelyeket ajánlatkérő megjelölt. Az ilyenkor szükséges nyilatkozatokat egyetlen kattintással lehet megtenni, a rendszer továbbá az elkészült ajánlat alapján automatikusan fogja generálni a Kbt. 66.§ (5) bekezdés szerinti Felolvasólapot is.

 

Egyelőre nincsen konkrétum arra vonatkozóan, hogy az egyes dokumentumokat el kell-e látni minősített vagy fokozott biztonságú elektronikus aláírással, az új irányelvek ugyanis a tagállamok hatáskörébe utalják annak eldöntését, hogy azok kötelezővé teszik-e annak használatát. Vélhetően azért opcionális ennek alkalmazása, mivel a nem egységes szoftver környezet okán egyes aláírás hitelesítő szoftverek nem lennének kompatibilisek az EKR rendszerrel. Annak érdekében azonban, hogy – bevezetése esetén – megkönnyítse az ajánlattevők és ajánlatkérők helyzetét az új irányelvek kötelezővé teszik a megbízható szolgáltatók listáján közzétett elektronikus aláírások kölcsönös elfogadását.

 

Az EEKD (Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum) teljes egészében integrálva lesz az EKR-be, így annak adattartalma elektronikusan és közvetlenül kitölthető az ajánlat elkészítésekor a rendszerben. Az ajánlatkérő előzetesen meghatározza, hogy mely részek kitöltendőek a leendő ajánlattevőknek, így utóbbiak már csak azokat fogják látni ajánlatuk készítésekor.

 

Lényegesen le fog egyszerűsödni a dinamikus beszerzési rendszerek alkalmazása is az elképzelések szerint. Az egyes gazdasági szereplők a beszerzés érvényességi ideje alatt bármikor beléphetnek azokba, továbbá folyamatosan és állandó jelleggel fog az egyes dinamikus beszerzési rendszerek létezéséről és rendeltetéséről tájékoztató hirdetmény megjelenni a gazdasági szereplők számára.

 

Az elektronikus árlejtés alkalmazása alapvetően a jelenlegivel megegyező szabályok alapján fog történni.

IV.
Fejlesztési lehetőségek az EKR-ben

 

Bár induláskor a funkció hiányozni fog, vélhetően a közeljövőben fog applikálódni az E-Certis is az EKR-be. Ennek előnyei nem elhanyagolhatóak, mivel az új irányelvek kötelező jelleggel előírják a tagállamok számára, hogy folyamatos jelleggel frissítsék az egyes tanúsítványokkal kapcsolatos információkat. Az EKR-be való sikeres implementálást követően tehát az ajánlattevők egy határokon átnyúló közbeszerzési eljárás esetén is biztosak lehetnek abban, hogy az ajánlatukban benyújtott tanúsítvány megfelel az ajánlatkérő országában hatályos szabályozásnak.

 

A jelenlegi fél-elektronikus ellenőrzés rendszerek (EMIR/ FAIR) integrálása is a tervek között van, ezáltal lehetőség nyílna az eljárási határidők további rövidítésére. Hasonló törekvések vannak az E-értékelés, E-számlázás valamint az E-fizetés kialakítása esetében is. A hosszútávú célok között szerepel pedig a szerződéskötési szakasz digitalizálása, valamint a nemzeti  közhiteles nyilvántartásokkal való kapcsolat kialakítása, ezáltal a regisztrációnál vagy ajánlattételnél megvalósulhatna az az elképzelés, hogy az egyes digitális adatbázisok teljes együttműködése által az eddig több ember összehangolt munkáját igénylő ajánlati dokumentáció összeállítása és beadása lerövidülne egy ember pár órás időtöltésére.

 

A célkitűzések tehát adottak, hogy mindebből mi fog megvalósulni a gyakorlatban pár hét múlva kiderül. 


Személyes tanácsadás