Hogyan vélekednek a magyar vállalkozások a közbeszerzésekről?

Ajánlattevői felmérés a Haszon magazinban

Egy telefonos közvélemény kutatást készíttettünk, hogy megtudjuk hogyan viszonyulnak a magyar vállalkozások a közbeszerzési piac nyújtotta lehetőségekhez.

A válaszokat kiértékeltük, az eredményeit az alábbiakban olvashatják.

Sokaknak összeszorul a gyomruk, ha a közbeszerzési pályázatok megírására gondolnak, pedig van megoldás

Végeláthatatlan adminisztráció, kiismerhetetlen EKR, teljesíthetetlen feltételrendszerek, ismeretlen jogi kifejezések – ezekkel kell szembenézniük azoknak, akik úgy döntenek, hogy belevágnak egy közbeszerzésbe, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. A felmérés alapján sokan látják úgy, hogy hazánkban a hátszél is sokat számít, és ez jelentősen torzítja a tiszta versenyt. De a válaszok között a megoldásra, a problémák leküzdéséhez szükséges lépésekre is rátaláltunk.
A magyar cégek elé sokszor irracionális elvárásokat támasztanak a bonyolult jelentkezési procedúrával és a sok adminisztrációs feladattal megspékelt közbeszerzési projektek. Ezek a legfőbb megállapításai annak a telefonos közvélemény-kutatásnak, aminek kérdéseit 55 közbeszerzésen már nyert vállalkozás vezetője válaszolta meg.

Eredményes ajánlattétel a közbeszerzésben

Ingyenes online előadás (2021. szeptember 7. 10.00-12.00)

Odoo • Szöveg és kép

A negatív tapasztalatok nem tántorítják el a cégeket a közbeszerzési projektektől

A megkérdezettek 100%-a úgy nyilatkozott, hogy a nehézségek ellenére a továbbiakban is maximálisan nyitott, és tervezi a közbeszerzési pályázatokon való indulást.
A válaszadók szerint a közbeszerzések mellett szól, hogy több munkát lehet velük szerezni, ugyanis ez az ügyfélszerzés egyik legegyszerűbb módja. Továbbá bizonyos piaci szereplőkhöz csak ezáltal lehet eljutni, illetve egyes termékek is csak így szerezhetők be.
De persze az sem mellékes, hogy a megkérdezettek közel 10%-ának a megélhetését biztosítják a projektek, a cégfenntartás érdekében muszáj ezt a finanszírozási módszert is igénybe venniük.


A vállalatok többsége szakértők segítségét kérné 

A megkeresett cégvezetők már átestek egy közbeszerzési procedúrán, amelynek megtapasztalták buktatóit és előnyeit. Bizonyos fokú tapasztalatra ezáltal szert tettek, ennek ellenére több mint 76%-uk úgy nyilatkozott, hogy a következő közbeszerzésen már szakértő segítséget venne igénybe. Ezáltal minimalizálnák a procedúra során felmerülő melléfogásokat.
A legtöbben jogi kérdésekben várnának segítséget, de sokan úgy érzik, hogy az EKR-felületek kezelésében, dokumentumok készítésében, ellenőrzésében, a formai követelmények betartásában is támogatásra szorulnak.
Közbeszerzés mesterfokon, adminisztrációs nehézségek nélkül
A cégvezetők elvárásai könnyedén teljesíthetők, hiszen már kifejezetten közbeszerzési pályázatok írására, menedzselésére szakosodott vállalatok is vannak.
Ilyen cég a KözbeszGuru, amely sok éves jártassággal, tapasztalattal rendelkezik a közbeszerzési eljárások lebonyolításában.
A cég vezetője dr. Kovács Balázs elmondta, hogy tevékenységükkel partnereiknek segítenek növelni a piacukat, azáltal, hogy több ügyfélhez juttatják el őket a nyertes közbeszerzések által, mindezt persze jogi problémák nélkül. Megbízóik válláról leveszik az adminisztrációs terheket, segítenek eligazodni a jogi útvesztőben és a határidőre elkészült pályázatokat sikerre viszik. dr. Kovács Balázs hozzátette: a KözbeszGuru segít kiigazodni a közbeszerzés már-már kaotikusnak tűnő világában.

A Haszon magazinban megjelent cikket itt találják:


Most ingyenesen jelentkezhet az Eredményes ajánlattétel a közbeszerzésekben című online előadásunkra


Eredményes ajánlattétel a közbeszerzésben
Online előadás (2021. szeptember 7. 10.00-12.00)
Főbb témák:
  • Milyen eszközei vannak egy ajánlattevőnek arra, hogy jó irányba terelje a kiírást?
  • Hogyan keres hirdetményeket egy profi, és miket néz meg benne elsőre?
  • Hogyan gyűjthetünk információkat a konkurenciáról?
  • Ajánlattételt követően mi történik? (Műhelytitkok az ajánlatkérők oldaláról)
  • Az eredményhirdetést követően még nincsen minden veszve?
  • Hogyan készít ajánlatot egy profi?
  • Hogyan teljesítsük a hiánypótlásokat?